1993. 04. 11.

A KÖLTÉSZET NAPJÁRA

Hová lettek az Istenek és hová, a csókos múzsák?

Szétlőtték tán a Parnasszust? A lantokat porrázúzták?

Rongyos lelkek üres fejek, hitet, erőt, honnan nyertek?

Hisz a költők a golyóktól tartva, sorra lehevertek.

Nincs már fül az okos szóra? Vagy már csak kenyérrel élünk?

Rettegve a holnapoktól - megszokhattuk - szólni félünk?

Pedig a rügy most is pattan hótól megszabadult ágon

És lepkeszárny is meglebben néha, egy-egy szép virágon.

Hosszúhajú derék ifjak szívében nem szunnyad álom?

Azt kapták amit akartak, ezen a furcsa világon?

Tizennyolc év előtt hittel, szeretettel – nem volt régen -

Éppen a KÖLTÉSZET NAPJÁN fiat szült a feleségem!

Vers nélkül nőtt fel a gyermek, szoftverekkel cimborálva,

Messzi csillagokba vágyik s a poézist, nem találja.

Gyorsan él, keveset alszik, lányok csókolják a szemét,

Ha csordultig van a lelke, nem verset ír, hanem zenét.