FOG - ÓDZKODÓ

A fog, jövő idő! Én is, szándékozom

túlóráztatni számban, kedvenc fogorvosom.

Kihulltak fogaim, mint emlékezetem

rostáján kipotyog lassan, az életem.

Kihullott már hajam, ujjaim közt idő...

Szétesik mindenem, tán fogam még kinő?

Néhány grammnyi akril, ha érzed nincs tovább,

fogatlannak abból csinálják új fogát.

Hajad újra lobog, ha beültetteted,

leszívják zsírodat, átszabják melledet.

Kocka lesz a hasad , ha a pénzed elég,

Sorvadozik veséd? Újat raknak beléd.

Megáll fáradt szíved? Újraélesztenek.

Lassan, szülők nélkül is lehet már gyerek,

apád lehet pipetta, inkubátor anyád,

de, ha a fogad fáj, azt nem bírod tovább!

Mivel rágni nem tudsz , a legjobb falatot

- bár szíved megszakad - majd kutyádnak adod.

FELIRATOZÁS A RÉTALAPON 2005-BEN KIÁLLÍTOTT TÁRGYAKHOZ

I./ A falusi életforma régi tárgyai, szerszámai.
II./ Régi háztartási felszerelések.
III./ Személyes, és emléktárgyak.


I./ 1.
JÁROMFŐ.
Az igavonó állat, (különösen szarvasmarha) nyakára tehető (páros) fakeret, amelyhez a szekérrúd kapcsolódik. Az igavonók egymástól való távolságát, a bélfa biztosította. Jobb oldalról a hajszás, balról a csás ökör volt befogva, a szekér kanyarodását
-Csá! vagy -Hajsz! kiáltásokkal oldották meg.

FAGEREBLYE
Néhol még ma is használatos szénagyűjtő eszköz, kisebb súlya nagyobb szélessége miatt, praktikusabb a fémgereblyénél.

RÉPADARÁLÓ
A falusi élet elengedhetetlen része volt, az állattartás. A takarmányozáshoz használt cukor-, marharépa hasznosításához, emésztéséhez, praktikus volt a répacsík, melyet házilag, ezzel az eszközzel „gyártottak”. Sok helyen, kacsa, liba etetésére is készítettek korpás, darás répacsíkot.

GYORSMÉRLEG
A rúdon, eltolható súllyal állították be a kívánt mennyiséget, ennek az eszköznek „kisöccse”volt, az úgynevezett húzós kiló, mely rugóval működött.


II./
KONYHASZEKRÉNY
Funkcióját tekintve, teljesen megegyezik bármely ma is használatos hiper-szuper konyhabútor hasonló darabjával. Néha díszesre faragták, máskor egyszerűbbre, üvegezni a XX. szd. elején kezdték.

KEMENCEAJTÓ
Valaha, valamennyi falusi ház nélkülözhetetlen darabja volt a kemence. Ebben tüzelték el a kukoricaszárat, rőzsét, de a teljes felfűtéshez fahasábokat használtak. A kifűtött kemencében sütöttek kenyeret, lángost, húsvéti böjtös napokra pedig a csiripiszlit. Az általában konyhába épített kemencék tetején volt a „sut”, mely a család legmelegebb zuga volt, ezért a kisebb gyermekek alvóhelyül használhatták.

FATEKNŐ
A mindennapi kenyér dagasztására használt alkalmatosság. Egy család, egyszerre általában három – öt kenyeret sütött hetenként. Ilyenkor a teknőbe lisztet, kovászt, burgonyát, vizet, sót tettek, és hosszú időn keresztül gyúrták. A kenyérsütés, nehéz fizikai munka volt.

KRUMPLINYOMÓ
Nem ősi magyar szerszám, hiszen az 1526 után hazánkba került burgonya feldolgozására szolgált. A gazdaságokban termelt burgonyát főzés után belehelyezték, majd átpasszírozták a rostélyon. Ezután került fogyasztásra, felhasználásra.

FAKALAPÁCS
Talán a falusi háztartások legnélkülözhetetlenebb eszköze volt. Használták diótöréstől kezdve, a bőrpuhításon át, egész a tetők zsindelyének beveréséig, szinte mindenre.

FAMOZSÁR
Olajos magvak őrlésére használt eszköz, pld. dió, mogyoró, mák.

FÉMMOZSÁR
Eleinte kőből, majd vasból, később rézből, bronzból is készítették. A rézmozsarakat 1848-ban a kormány elkérte a lakosságtól, és ágyúk anyagául használta fel. Ez más hadi helyzetekben is előfordult, ma is látni még olyan mozsarakat, amelyekre a kormány háláját cizellálták a háború után, amikor a lakosok újat kaptak a beszolgáltatott helyett.
A keményebb, szárazabb magvak fűszerszámok összezúzására használták.

AGYAGKORSÓ
Egészen a XX. szd. elejéig, nélkülözhetetlen ivóedény volt, addig ugyanis nem léteztek a fém kannák, és más anyagú víztárolók. A nagyobb méretű korsók fülére, egy kidudorodó ivónyílást „csecset” készítettek, belsejébe egy kavicsot helyeztek el, amely az üres korsó faláról leverte a vízkövet. Az aratók, mázatlan agyagkorsókat használtak, mivel az kívűl állandóan nedves volt, így a párolgás miatt hűvösen tartotta a vizet. A korsó nyakát, általában betapasztották, majd apró lyukakat fúrtak bele, hogy a szántóföld szélén letett edénybe, a csúszó-mászók ne bújhassanak.

HÁZTARTÁSI MÉRLEG

VÍZPAD
Minden konyhában megtalálható ivóedénytartó. A vízpadon helyezték el a korsókat, amelyeknek ivócsecsét bizony egymás után szívta meg a család apraja, nagyja. Ha volt vödör is, családonként általában egy füles bögrét, vagy poharat tettek mellé a padra, abból ivott az egész család, gyakran még a vendégek is.

SZŐR, VAGY FÉMSZITA
A sütéshez használt liszt, olykor nem volt teljesen tiszta, előfordult, hogy idegen anyagok kerültek bele. Ezek kiválasztásához készített eszköz. Ma már, a bolti lisztek tisztasága miatt nem használatos.

PETRÓLEUMLÁMPA
Valaha mécsest, majd gyertyát, a villanyvilágítás bevezetéséig pedig petróleumlámpát használtak a lakás esti kivilágítására. Sok gyermek készítette leckéjét, a füstölgő petróleumlámpa fényénél. Takarékosságból, a világító lángot gyakran lecsavarták, azaz csak fél fénnyel űzemeltették, mert a petróleum drága dolog volt. Olykor a lámpabél elégése miatt, rettenetesen kormolt, és bűzzel árasztotta el az egész lakást. Ilyenkor a belet, ollóval egyenesre vágták.


III./ Személyes, és emléktárgyak.

AGYAGPIPA
A XVII-XVIII. Szd.-ban elterjedt dohányzás legelterjedtebb eszköze volt.
Készítették tajtékból, fából, de a falusi lakosság többnyire csak agyagpipából szívta a füstöt. A legismertebb pipakészítők védjegye, monogramja, bele volt nyomva az agyagba.

ROHAMSISAK
Ázsiában már több mint ezer éve, de Európában csak az I. VH. óta használatos védőeszköz. Bár a katonaságnál kötelező a használata, nem biztosít teljes védelmet, csak a súrló lövedékek, repeszek ellen. Mint látható, a merőleges becsapódáskor simán átvitte a lövedék.

EMLÉKTÁRGY
Az 1894-ben született Mészáros József, Rétalapról indult az első világháborús frontra, ahol egy repeszgránát támadáskor találatot kapott bal könyökébe. Az ólomdarabot, két hónapig „viselte”, ez idő alatt állapota semmit sem javult. Mikor karját amputálni akarták , egy éjszaka a seb megnyílt, és a repeszdarab magától kiesett. Felgyógyulását követően, a szomorú „emléktárgyat” lószőr foglalatban – melyet maga készített – megőrizte.

APRÓPÉNZEK, MÁS-MÁS KOROKBÓL.
A régi falusi emberek, általában nem szerették a pénzt, amit el lehetett veszíteni, ellophatták. Ezért, mindig csak a szükséges mennyiségű aprópénzzel rendelkeztek, a többiért általában azonnal jószágot, földet vásároltak.

BÖLCSŐ
Az emberiség történetének egyik legfontosabb bútordarabja. Fiatal házasok férfitagja, általában az első gyermek születése előtt elkezdte már faragni, összeállítani. Néha nagyon díszesre faragták, máskor befestették, olykor csak funkcionális szerepet szántak neki, minden dísz nélkül használták. Hazánktól keletre eső kontinenseken nem nagyon ismert, ott a gyermeket hátára, vagy hasára kötözve állandóan magával hordozta az anya.

Rétalap, 2009. június 2.

TOPORGÓ

Valaha totyogó volt a nevem, 

Évekig semmi nem történt velem. 

Nem voltam otthon jó pár dologban, 

Így azt az időt, végigtotyogtam. 

Aztán egyszer csak akarni kezdtem, 

Türelmetlenül toporgó lettem. 

Végül leltem egy ajtót a falban, 

Átjártam rajta, mikor akartam. 

Felnőtt koromban, már toppantottam! 

Toporgásomat rég sutba dobtam. 

Rossz szokásomat, mind levakartam, 

Csak azt tettem meg, amit akartam. 

Mikor már majdnem a topra értem 

- Csodálom most, hogy bőrömbe fértem - 

Toppantáskor, figyeltem a lábam. 

Azt hittem más, jobban toppant nálam.

Ez nagy hiba volt, elkezdtem félni,
Úgy éreztem, így nem lehet élni.
Saját félelmemtől megijedtem,
S indultam vissza, totyogni kezdtem.