Rétalap óvódásainak, 2009. Karácsony

SZERETET

Így, Karácson táján lelkem szeretettel van tele,

Annyi benne a szeretet, több már nem is fér bele.

Szeretem az embereket, akivel csak tehetem,

Megpuszilom, némelyiket a szívemre ölelem.

Szeretem a madarakat! Mindegy cinke, vagy veréb,

Gondolkodom, ilyen hóban, mi lesz náluk az ebéd.

Édesapámat megkérem, vágjon ketté egy tököt,

Majd kirakom egy kis fára, a kertben, az ól mögött.

Teszünk bele napraforgót, szalonna darabokat,

Így szerzünk a madaraknak boldog ünnepnapokat.

Aztán a meleg szobából, az ablakból figyelem

Örülnek-e a madarak, integetnek-e nekem.

Úgy gondoltam teljes mindegy Karácsony, vagy hétköznap,

Eztán mindig adok enni, az apró madaraknak.

Tavasszal majd visszajönnek. És énekelnek nekem.

Így lesz majd a SZERETETTŐL, boldogabb az életem.

Ha jóllakott minden madár, akkor én is pihenek,

És úgy várom a Karácsonyt. Az emberek ilyenek!

Előbb, még egy dolgom akad. Az udvarra kiállok,

Minden embernek, madárnak, szép Karácsonyt kívánok.

Kisalföld, 1992. december 31.

SZER(ETET)TEL

Így karácsony táján, lelkem

Szeretettel van tele.

Annyi benne a szeretet,

több már nem is fér bele.

Szeretem a kedvesemet

-nem túl nagy kunszt, máskor is-

főnökömet is szeretem,

megcsókolnám százszor is.

Szeretem a kéményseprőt,

kedvelem a szemetest,

imádom az étteremben

a pincért, a kenyerest.

Szeretem a szabálysértőt,

az ittasan vezetőt,

Ki kocsimat összetörte

a minap. A ház előtt!

Szeretem a zsebeseket!

(azért azt megfogadom

bármennyire bírom őket,

pénztárcámat nem adom.)

Szeretem a fenyőárust,

a péket, az utcanőt,

a gépjármű-biztosítót,

Meg egyéb adószedőt.

Bevallom, hogy pár napig még

türelmesen szeretek,

hisz karácsony után, úgyis

Elmúlik e szeretet.

Azután már a lelkemből

nem hajtanak virágok.

azt figyeld meg, majd új évre

Kiknek, miket kívánok!

NYOSZ Pályázatra, 2009.

ALKONY

Kint vihar tombolt, benned emlékek,

Akkor is, most is azt hitted, véged.

A vihar elmúlt, dalol egy sármány,

Kristályként ragyog fent, a szivárvány.

Délután van csak, ez még nem alkony

Virágillatban fürdik a balkon

Messzi, hallik még a madár ének,

De az utcai lámpák már égnek.

Rádióból száll egy régi dallam,

Senki nem hallja, dúdolod halkan.

Hogy felkavart a húsz éves emlék...,

Mintha csak most történt volna, nemrég.

Mikor még hitted, megállt az idő,

Letépett virág mind újra kinő,

Akiket szeretsz veled maradnak,

Sosem halványul fénye, a Napnak.

Bármennyi év is szállt el azóta,

Legbelül frissen él még a nóta.

Szépen szólt együtt, de ő már hol jár?

Istenem, mennyi új nóta szólt már...

Milyen vihar volt! Ó, hogy megtépett

Összetört benned minden jót, szépet.

Délután van csak! Nem alkony ez még.

Húsz éves voltál, és karcsú, nemrég.

Alig hitted, hogy változott bármi

Emberek közé akartál járni.

Egyszer hívtak a nyugdíjasklubba,

Aztán magadtól..., újra, meg újra.

Beülsz, beszélgetsz, ámulva látod,

Hasonlót érez sok új barátod.

Mennyivel könnyebb, ha megbeszéled

Amit éreznek, te is azt érzed.

Egy kirándulás, pár közös nóta,

Jaj, de hiányzott már évek óta.

Sok az új barát, a dal is új tán',

Együtt jártok, a szivárvány útján.

Majd csendes téli estéken, olykor

Megemlékeztek sok szépről, jóról

Ültök, teáztok, néha egy vendég...

Te érzed majd, hogy nem alkony ez még!