ÁTSZÁLLÁS

Összeragasztott mérföldeken át,

Elrohant buszod mellett a világ

Percekig, órákig, hónapokig,
Elértél volna a csillagokig,
Ha nem lenne oly levegős az ég.
A kilométer, talán épp elég.
Hány hajnal látott úton egyedül?

Hányszor maradtál magányos belül?

Álmodban hányszor számolod ki még,

Üzemanyagod meddig lesz elég?

A megszokás, nem tiszteli a kort,

Hányszor indítanád még a motort?

Hányszor jut eszedbe majd valaki,

Az Ilonka, a Jóska, a Laci?

Hányszor melegítetted be a buszt?

Hány ellenőrt láttál, hány kalauzt?

Bátran tegezhetsz néhány nagymamát,

Kik, buszodról járták az iskolát.

Féltett titkát, hány ember mondta el?

Nem vitatkoztál soha, senkivel!

Hány kérdezte meg, merre van az út,

Amelyen ide, vagy amoda jut?

Hányan kérték, állj meg a ház előtt,

Mindig a nénit nézted, nem a nőt.

Közben láttál épülni házakat,

Vittél beteget sírót, lázasat,

Bíztak rád csomagokat, gyermeket,

Átéltél tán, borzasztó perceket

Bántott főnők, kolléga, de azért

Ki veled indult, mindig odaért.

Ha fagyott, fújt, vagy éppen hó esett,

Mi akkor is, utazhattunk veled.

Később a gyerek, majd az unoka

Ült fel mögéd. Nem késtünk el soha!

Ahogy gyűltek a kilométerek,

Kezdhetted számlálni az éveket.

Utadat már visszapörgetheted,

Bár a szerencse is ott volt veled

Rájöhetett aki beült mögéd,

Vezető nélkül a busz, nem elég!

Észrevettük arcodon a borút,

Ha láttál egy útszéli koszorút.

Holnaptól aztán vége! Nincs tovább!

Elvégezted, akár egy iskolát.

Új élet jön, hol nincsenek buszok,

Nincs garázs, sem indító, hisz tudod...

Hiába érzed úgy, hogy menni kell,

Az ismerős busz, nélküled megy el!

Hiányzol ha utazni indulunk

Korán reggel, és arra gondolunk,

-Tán alszol még. -vagy -De jó most neked...

Kívánunk szép nyugdíjas éveket!

Úgy éreztük, ha fogtad a volánt,

Mi hazaérünk, téged bármi bánt.

Rétalap, 2001. május 5. 20:15

LYUKAS FAZÉK

Lyukas fazékba nem való a víz.

Ki számolja már hányszor volt a tíz?

Hiába nézek karcsú lányokat

Néhány baj, gyakran meg-meg látogat.

Már nem tagadom le a koromat

Fogorvos őrzi a mosolyomat,

Belgyógyász diktálja, hogy mit egyek

Ortopéd sebész, ha fáj…, mit tegyek.

Időm sajnos van már, több mint elég

Jobban kell már a motor mint a fék

S ha néha elkap egy-egy vén barát,

Mindkettőnk mondja a saját baját. 

Kettecskén asszonyommal, úgy teszünk,

Mintha valaki törődne velünk.

Örülünk, mint mindenki , aki lát

Szép ünnepeken néhány unokát.

De ők ők, mi meg már…, csak mi vagyunk

Amennyit adtunk, most annyit kapunk.

S ha szerintük ez nem is oly kevés,

Akkor talán , megérte az egész.

JOBBLADA

Kijött az Erzsi a tóra,

Megállítottam egy szóra.

Előjött a régi nóta:

-Szeretlek óvoda óta.

Nevetett! –Menj a csodába,

Nem jártam én óvodába

És ne küldj több irka-firkát,

Nem őriztünk együtt birkát.

Engem már a Józsi szeret,

Mit kezdenék itt most veled?
És hol laksz? Hisz nincs is házad
Azt mondják, büdös a lábad...

Robogón jársz a diszkóba

Ki néz rá ilyen fickóra?

-Hinnye az anyádat Erzsi!

Józsit a fejedből verd ki,

Velem járt az óvodába,

Neki volt büdös a lába!

És lehet, hogy lesz egy házam

Érted? Vagy elmagyarázzam?

Nagy fater már elég beteg,

Rám hagyja a házát! Lehet…

A gyógyszer gyógyít, így inkább

Kap tőlem törkölypálinkát.

Neked még azt is megteszem,

Józsi Polszkiját, megveszem.

Kocsival járhatsz a boltba,

Kinek lesz még ilyen dolga?

-Nekem, te akkor sem kellesz.

Nagyapád, száz évig el lesz

Nagyon szívós a vénember.

Polszkiban meg, nincs féltengely.

A házra száz évig várhatsz

Örökké robogón járhatsz.

Azt mondd meg, mit tennél értem?

Mert én még semmit sem kértem.

-Te Erzsi! Az neked jó, ha

Beugranék most a tóba?

-Ne! Inkább akármi legyek,

Ha holnap hozzád nem megyek.

Rám íratod majd a házat,

S ugorhatsz! Bánja a bánat.

MOST AKKOR MI VAN?

Nagy Ferikének, a 2008-as kistérségi találkozóra

(Gönyű, Nagyszentjános, Bőny, Mezőőrs, Rétalap)

Rétalapon nincsen mozi, de víz, villany, gáz van!

Elég kevés ember lakik emeletes házban.

Eltűnt már a tehéncsorda, fogatok sem járnak

Olyan..., városi formája lett a legtöbb háznak.

Valaha az udvarokban ludak, kacsák voltak,

Mára már nincs becsülete, csak a disznóólnak.

Az is lehet, hogy jövőre azt hiszik majd páran,

Hogy bent alkotják a sonkát Győrben, a húsgyárban.

Nem megyünk a Bakony-érre kis halakat fogni,

Valaha az volt a legény, ki jól tudott dobni.

Megszűnt már az iskola is, más faluba járok

Számítógépnél ülnek a rétalapi srácok.

Nagyapámtól tudom, milyen volt régen az élet

Amikor még kis falunkban dédszüleim éltek

Azt mondja, az ebédet még nem a boltban vették,

Feldolgozták a disznót, és füstölőbe tették.

Amikor még a férfiak kaszával arattak,

S muskátlival volt díszítve minden apró ablak.

Kalákában dolgoztak a nősülő legények,

Ma inkább egy kocsit vesznek, azt hajtják szegények...

Mégsem tudom eldönteni, most a jobb, vagy régen?

Nem baj, estére megnézem a számítógépen.

Ha motorral kigurulok majd a Bakony-érhez,

Hallom, mögöttem Nagyapám a traktorral fékez.

Minden korszak érdekes, csak bele kell születni,

Nekem bizony nem hiányzik lóháton ügetni.

Nagyapám tehenét én eddig, soha meg nem fejtem,

Sajnos kaszálni sem tudok! Csak egy picit... Fejben!

Lehet, hogy mire felnövök, a világ is más lesz

Európától mindenki sok jó szokást átvesz.

Egyenlőre még azt hiszem úgy kell hozzáállni,

Messzi az az Európa. Tanulok kaszálni!

SZENT IVÁN ÉJI EMLÉK

Rétalapi szent Iván éj... Buszok, már nem járnak.

Házak felett seprőnyélen, boszorkányok szállnak.

Csodát tesz a kőkereszt az öreg út végében,

Ezeréves gondolatok bújnak a kéményben

Árván hagyott gólyafészek mutat furcsa képet,

Téged nézlek! Azt várom, hogy mondj valami szépet.

Ne törődj ma semmivel, csak ugrálj, nevess, táncolj,

És hogyha tudsz varázsolni, most magadhoz láncolj.

Mindenféle bántaodat szórd ma szerte széjjel

Legyél Te is boszorkány, és röpködj egész éjjel.

Higgyék azt, hogy bájolni tudsz, a kulcslyukon átbújsz,

Ne sejtsék, hogy hajnal felé a zöld gyepre ájulsz.

Nem álmodsz majd, repülsz velem egészen az égig

Ezt amíg élsz, szent Ivánkor éld át újra végig.

Tudom, mikor felébredsz majd sajnálod, hogy vége.

Életedben emlékezz a rétalapi éjre!

GURULÓ JÁRÓKERET

Zsuzsi néni, élete két fontos pontján komoly bajba keveredett a járással. Az elején, és a végén. Gyermekként valamivel könnyebb volt a helyzete, mert mindenki támogatta, és akkoriban maga is azt vette észre, hogy nap mint nap stabilabban lépked.

Mostanság viszont, amióta átlépte azt a fránya nyolcadik x-et, már nehezebb helyzetbe van. Kényelmetlen számára ha idegenek a hóna alá nyúlva segítik, de olyan valaki nem mindig van körülötte akibe belekarolhat, és az oda megy vele, ráadásul azzal a sebességgel ahová, és ahogy ő szeretne.

Amikor egyik nap orvoshoz ment a családjával, az járókeretet írt fel neki. Zsuzsi néni arcát elöntötte a pír, amikor gyermekei hazahozták a fényes alumíniumcsőből készült vázat.

-Hát, utoljára akkor éreztem így magamat, mikor húsz éve a fogorvos beragasztotta a műfogsoromat. Jaj gyerekeim! Semmirevaló rokkant öregasszony lettem, aki már a boltba sem tud biztonságosan elmenni.

-Ugyan Mama, ne foglalkozzon ezzel annyit, hiszen maga mondta, hogy

a kerettel mennyivel biztonságosabb lett a járása.

-De micsoda szégyen ez, nézzétek meg az Elzát, három évvel idősebb mint én, és úgy sétál, akár egy grófkisasszony.

-Nem vagyunk egyformák Mama – próbálták vigasztalni – nézze meg, hogy az Elza néni meg már majdnem kopasz. Alig van haja.

-Hát az már szent igaz, mindig francra való haja volt, már lánykorában is.

-Na, ugye? Mama meg még mindig indulhatna fodrászversenyen, azzal a gyönyörű fehér hajkoronájával.

-Gondoljátok…? – Zsuzsi néni mintha kicsit megnyugodott volna.

-Végül is megvan kezem lábam, nagyjából minden rendben velem, egyedül ez a járás…

A család folyamatosan figyelemmel kísérte Zsuzsi nénit, ha segítség kellett neki egyből ott teremtek, és adták keze alá a járókeretet, vagy támogatták amíg kényelmesen beleállt.

Az idős asszony napról-napra biztonságosabban mozgott a szerkezettel. Mind hosszabb utakat tett meg, már egyedül eljárt a boltba. A családtagok egyszer csak arra figyeltek fel, hogy egy csomó felesleges holmit kezd hazahordani. Teli volt a hűtőszekrény kis darab sajtokkal, felvágottakkal, fél pohár joghurtokkal amelyeket senki nem evett meg, de a következő nap megint új kis csomagok jelentek meg a polcokon.

-Minek vásárol annyit Mama, ha nem tetszik elfogyasztani. Mi hozunk mindig annyi frisset, amennyire, meg amire szüksége van.

-Ott jártam a bolt előtt, és beugrottam egy kis ezért-azért.

Egyik nap azt vették észre, hogy a Mama vadonatúj frizurával érkezik haza.

-Jaj de elfáradtam, mindjárt összeesek.

-Mama fodrásznál volt?

-Igen, ott mentem el a bolt előtt, és beugrottam a Grétikémhez, már nem voltam nála legalább fél éve. Milyen a hajam?

-Elragadó – áradozott a család. Mint egy amerikai színésznőé.

-Képzeljétek a közértben is megdicsérték.

Elza is ott volt! Vele szinte minden nap össze szoktam ott futni. Hogy annak hogy néz ki a feje gyerekek, talán lassan rá kellene beszélni egy parókára. Valamelyik nap is olyan volt, mintha zsíros fazékban mosta volna meg a haját. Nincs abban a nőben semmi tartás.

-Na, és Elza néni mit szólt a Mama járókeretéhez?

-Hát még nem látta. Mindig ott szoktam hagyni a bevásárlókocsik mellett. Annyira kényelmesek azok a bevásárlókocsik, mint egy guruló járókeret.

Rá lehet könyökölni, és észre sem veszi az ember hogy néha majdnem egy órát is elbeszélgetünk.

SÁRKÁNYEREGETŐ

Az egyszeri ember - ez minden férj álma -

Reménykedve állít be a patikába.

-Gyógyszerész kisasszony , maga csupa kellem,

Adjon már valami szert az anyós ellen.

Nősülésem előtt, jósoltatni mentem

Megmondom őszintén, okosabb nem lettem.

Mert a pénzemért, nem jósolta meg a jós,

Hogy minden dolgomba beleszól az anyós.

Szidtam már, dicsértem, megátkoztam sokszor,

Mégsem száll le rólam a randa vén bocskor.

Most aztán, hogy annyi sok rosszat megértem,

Kiskegyed maradt az utolsó reményem.

-Ellene nincsen szer, azt úgy kell csinálni,

Nyakig földbe ásni, fejét meg levágni!-

Mondja szegény ürge: -A rosseb megette,

Kipróbáltam már és hét nőtt ki helyette!

BARÁTNAK

A szerelem arany ketrecében,

miért rázod fényes láncodat?

Börtönőrödet hiába várod,

talán most ejt rabul másokat

A szerelem, nem magányos játék,

Benned hiába ég érzelem,

Rezgésedet nem fogja lokátor,

semmibe szállnak. Vagy képzelem?

Azt mondtad, te nem kerülhetsz bajba,

nem fenyeget "A" veszedelem!

Azt is mondtad, sosem jössz zavarba.

Nem ejthet rabul a szerelem.

Nem örvendezhetek a más kárán,

de tán hallgathattál volna rám,

Mikor megláttam, hogy csillog szemed,

néztem, hogy ott álltál bután.

Már véged, hisz nyújtottad a kezed.

Arany bilincs csillog ujjadon

Segítettem volna, hogyha kérded.

De már nincs segítség, én tudom.

"Átölel a napfény" pályázatra

ÁTALAKULÁSOK

Ó, hogy előttem van még most is az a kép.

Anyám megpucolta a lámpa üvegét

Párszor belelehelt, tisztára törölte,

Majd a nem létező port is lesöpörte

Langyos tiszta víz csillogott a lavórban

Vasalt ruha, zokni, mind a széken, sorban

Ünnepre készültünk, épp másnap volt Húsvét

Babra öntötte, a sonkáról a húslét.

A konyhaasztalon szép hímes tojások,

Pár egyforma piros, a többiek mások

-Hogy fognak ennek a locsolók örülni

Sonkabőrrel kell majd fényesre törölni.

Kevés vizet szórt a ház előtt a földre,

S egy vesszőseprővel, tisztára söpörte.

Néhány szentelt barka az öreg vázában

Jelezte, hogy ünnep van Anyám házában.

Miért kutatnak az emberek a múltban?

Mért múltat keresünk örökké az újban?

Azt hisszük, ha visszaemlékezünk, könnyebb?

Mért jönnek hát akkor szemünkbe a könnyek?

Unokám azt mondja, a múltnak nincs rangja

-Hidd el Mama, neked jól állna a tanga.

Virágot nem tart, bár szereti a szépet

Amikor leülök, nem tol alám széket.

Azt mondja, az ciki . –Légy egy picit laza

Ne hozz mindig, ilyen sötét ruhát haza.

-Mit főzzünk? - Hát nézd meg, a számítógépen.

És, már… falusias neki a beszédem.

De a temetőbe mindig kijön velem,

Meséltet, milyen volt fiatal életem?

Lehajtja a fejét, azon töpreng talán

Milyen sok szép dolgot hagyott ránk az Anyám.

Vagy azon, Ő mit hagy majd unokájára?

Vagy, hogy minden újnak, elmúlás az ára?

Látom gondolkodik, a megoldást várja

Már tudja, a jövő a múltba van zárva.

1998. augusztus 18.

IRGALMATLAN MESÉK

Jó dolog a parabola antenna. Szobánkban a világ! Azt a tüntetést, földrengést, árvizet vagy légi katasztrófát, amely hajnalban történt innen több ezer kilométer távolságban - szinte bárhol a világon - este már keresztbe vetett lábakkal nézhetem a képernyő előtt ülve, akár egy üveg sör mellett. Kockázat nélkül!

A látottakról alkotott véleményemet is kockázatmentesen alakíthatom ki, hiszen erre nevel a televízió. Véleményem lehet, beleszólásom nem. Majd megszokom.

Van a családiasan csak "kacatládának" nevezett műsorszóróban szinte minden. A természettudósoknak természettudomány, az élvhajhászoknak szex csatorna, a sportszeműeknek sport. A gyerekek reggeltől estélig nézhetik a világ legjobb (?) mesefilmjeit. Nézik is!

Unokáink, ha látogatóba érkeznek - ebből arra következtetek, hogy odahaza is - puszi után rohannak a szobába.
- Nézhetjük a .... csatornát?
Nézhetik persze, hiszen elsősorban miattuk van a parabola. Egy dologtól azonban mindig kiakadok, nevezetesen a szörnyfilmektől. Sajnos megjelentek a rajzos variánsok is és ha lehet, azok még elképesztőbb szadizmusra sarkallják az éretlen nézőket. Zöld színű, piros szemű, kócos borzalom vihorászik a képernyőn. Tizenöt keze (lába?) közül kettővel megragadja és széttépi az emberarcúra rajzolt szereplő mellkasát eggyel, pedig tenyerébe veszi annak vértől csöpögő, dobogó szívét.

Öt unokám közül a legidősebb sem töltötte be a nyolc évet, kipirultan  izgatottan nézi, ahogy megjelenik a főhős, aki egy csúcs-szuper automata lézersugaras géppisztollyal pozdorjává lövi az összes szereplőt, akikről hirtelen kiderül, hogy mind rossz fiúk.

Borzalom! Én ezt nem engedem tovább nézni. Átkapcsolok egy hazai csatornára, ahol éppen most kezdődik az esti mese, így némiképp megnyugszanak a kedélyek. Az esti mese, egy bibliai történet. Arról szól, hogy a kis Józsefet hogyan kínozták édes-testvérei, majd végül elveszejtésére is szövetkeztek. A meseszövés nem igazán érdekfeszítő, meg már hallottak is erről hittan órán.
-Játsszuk el! -találja ki a főkolompos.
-Te legyél József! -mondják Annának, aki a legkisebb közöttük. Úgy döntök, mielőtt a kútba is beledobnák, inkább visszacsalom őket a televízió elé.
- Nézzük inkább a valóságot - ajánlom nekik - az legalább igaz!
A másik csatornán a híreket ismertetik. A roppantul csinos bemondónő, arcán alig észrevehető mosollyal olvassa:
-...a merényletnek két halálos áldozata és huszonhárom sérültje van!
Megőrülök! Hát nincsen más? Most már csak azért is... Sportcsatorna! A képen hosszú folyosó, letakart testekkel.
...-a hatalmas tömeg, egymást sodorva jutott a stadionba. Több

embert, - köztük gyermekeket is - agyontapostak. A halottak száma nyolcvanra tehető, a sebesültek...”
Vége!
-Tudjátok mit? Nézzétek csak azt a vérengzős rajzfilmet.- Az legalább csak mese.

ÉLETVONALAK

Kenyerem javát már megettem.
Átfutott az idő felettem, 

Iskoláimat mind kijártam 

Rosszat szándékkal, nem csináltam.

Bíztam is, hittem is, sokáig
Jártam mocsokban is, bokáig, 

És fent is eleget repültem, 

Sokféle rosszat elkerültem.

Miközben nagy földet bejártam,
Rengeteg barátra találtam. 

Csak néhány maradt meg mellettem, 

Akiknek igazán kellettem.

Az amit még mástól kaphatok,
Mind bennem van már, az én vagyok. 

Nem volt időm perre, haragra, 

Soha nem maradtam magamra.

Felneveltem három gyermeket,
Mindig úgy éreztem, kellenek, 

De hagytam, szálljanak szabadon 

Őket is edzze meg a vadon.

Köröttem gyakran bújnak elő
Pedig kezemben már nincs erő. 

Másom sincs már, csak a szeretet. 

Most abból kapnak egy szeletet.

NEKED MI A KARÁCSONY?

Didergő kisded szénaágyon!

Pár alma egy faragott tálon!

Futó viaszcsepp gyertyaszálon!

Boldog életről szóló álom!

Apád őszülő halántéka!

Nagymama szerény ajándéka!

Ablakon fenyőfa árnyéka!

Falon, a gyertyafény játéka!

Meleg szobában gyertyaillat!

Kályhatűz, mely szemedbe villant!

Angyalhaj ahogy ágon csillant!

Gyermekkorod mely rég elillant!

*

Pezsgőpukkanás, teli asztal?

Szivarozni megtömött hassal?

Nem gondolni, az új tavasszal?

Többnek látszani, egy arasszal?

Arany ékszer, ezüst edények?

Kaviár, gyümölcs, sütemények?

Drága porcelán, kristályfények?

Lakjanak messzi a szegények?

Csak meg ne fagyjon majd a lélek!

IMMERZIÓ

Életlen kardok csapdossák kezem

De nem fáj, hisz már nem is létezem

Csókokon tiprok csizmás vad lábbal,

Világot hordok görnyedő vállal.

Kínáltak epét, kóstoltam mézet,

Szemgödreimmel, semmibe nézek

Régi dalt hallok süket fülemmel

Semmibe nyúlok eres kezemmel

Míg éltem bíztam: tudom mért élek!

Sosem hittem, hogy elhágy a lélek

Mégis itthagyott egyszál magamban

Nagy kérdőjellé görbült nyakamban.

Ha egyszer arra jársz, ahol fekszem

Rám gondolva majd, ne keresd testem

Oda, csak csontok lesznek temetve.

Sétálj tovább lelkemet keresve

Ha majd rám gondolsz, agyadba bújok.

Múltat idéző szavakat súgok

Eszedbe jut majd akkor, ki voltam?

El hiszed majd, hogy tényleg megholtam?

Az a baj, nincs egy pont ahol érzed,

Ha mégegyet lépsz, azonnal véged!

És, ha éreznéd mégegyet lépnél?

Csak a gondolat gyorsabb a fénynél…