GURULÓ JÁRÓKERET

Zsuzsi néni, élete két fontos pontján komoly bajba keveredett a járással. Az elején, és a végén. Gyermekként valamivel könnyebb volt a helyzete, mert mindenki támogatta, és akkoriban maga is azt vette észre, hogy nap mint nap stabilabban lépked.

Mostanság viszont, amióta átlépte azt a fránya nyolcadik x-et, már nehezebb helyzetbe van. Kényelmetlen számára ha idegenek a hóna alá nyúlva segítik, de olyan valaki nem mindig van körülötte akibe belekarolhat, és az oda megy vele, ráadásul azzal a sebességgel ahová, és ahogy ő szeretne.

Amikor egyik nap orvoshoz ment a családjával, az járókeretet írt fel neki. Zsuzsi néni arcát elöntötte a pír, amikor gyermekei hazahozták a fényes alumíniumcsőből készült vázat.

-Hát, utoljára akkor éreztem így magamat, mikor húsz éve a fogorvos beragasztotta a műfogsoromat. Jaj gyerekeim! Semmirevaló rokkant öregasszony lettem, aki már a boltba sem tud biztonságosan elmenni.

-Ugyan Mama, ne foglalkozzon ezzel annyit, hiszen maga mondta, hogy

a kerettel mennyivel biztonságosabb lett a járása.

-De micsoda szégyen ez, nézzétek meg az Elzát, három évvel idősebb mint én, és úgy sétál, akár egy grófkisasszony.

-Nem vagyunk egyformák Mama – próbálták vigasztalni – nézze meg, hogy az Elza néni meg már majdnem kopasz. Alig van haja.

-Hát az már szent igaz, mindig francra való haja volt, már lánykorában is.

-Na, ugye? Mama meg még mindig indulhatna fodrászversenyen, azzal a gyönyörű fehér hajkoronájával.

-Gondoljátok…? – Zsuzsi néni mintha kicsit megnyugodott volna.

-Végül is megvan kezem lábam, nagyjából minden rendben velem, egyedül ez a járás…

A család folyamatosan figyelemmel kísérte Zsuzsi nénit, ha segítség kellett neki egyből ott teremtek, és adták keze alá a járókeretet, vagy támogatták amíg kényelmesen beleállt.

Az idős asszony napról-napra biztonságosabban mozgott a szerkezettel. Mind hosszabb utakat tett meg, már egyedül eljárt a boltba. A családtagok egyszer csak arra figyeltek fel, hogy egy csomó felesleges holmit kezd hazahordani. Teli volt a hűtőszekrény kis darab sajtokkal, felvágottakkal, fél pohár joghurtokkal amelyeket senki nem evett meg, de a következő nap megint új kis csomagok jelentek meg a polcokon.

-Minek vásárol annyit Mama, ha nem tetszik elfogyasztani. Mi hozunk mindig annyi frisset, amennyire, meg amire szüksége van.

-Ott jártam a bolt előtt, és beugrottam egy kis ezért-azért.

Egyik nap azt vették észre, hogy a Mama vadonatúj frizurával érkezik haza.

-Jaj de elfáradtam, mindjárt összeesek.

-Mama fodrásznál volt?

-Igen, ott mentem el a bolt előtt, és beugrottam a Grétikémhez, már nem voltam nála legalább fél éve. Milyen a hajam?

-Elragadó – áradozott a család. Mint egy amerikai színésznőé.

-Képzeljétek a közértben is megdicsérték.

Elza is ott volt! Vele szinte minden nap össze szoktam ott futni. Hogy annak hogy néz ki a feje gyerekek, talán lassan rá kellene beszélni egy parókára. Valamelyik nap is olyan volt, mintha zsíros fazékban mosta volna meg a haját. Nincs abban a nőben semmi tartás.

-Na, és Elza néni mit szólt a Mama járókeretéhez?

-Hát még nem látta. Mindig ott szoktam hagyni a bevásárlókocsik mellett. Annyira kényelmesek azok a bevásárlókocsik, mint egy guruló járókeret.

Rá lehet könyökölni, és észre sem veszi az ember hogy néha majdnem egy órát is elbeszélgetünk.