1998. augusztus 18.
IRGALMATLAN MESÉK
Jó dolog a parabola antenna. Szobánkban a világ! Azt a tüntetést, földrengést, árvizet vagy légi katasztrófát, amely hajnalban történt innen több ezer kilométer távolságban - szinte bárhol a világon - este már keresztbe vetett lábakkal nézhetem a képernyő előtt ülve, akár egy üveg sör mellett. Kockázat nélkül!
A látottakról alkotott véleményemet is kockázatmentesen alakíthatom ki, hiszen erre nevel a televízió. Véleményem lehet, beleszólásom nem. Majd megszokom.
Van a családiasan csak "kacatládának" nevezett műsorszóróban szinte minden. A természettudósoknak természettudomány, az élvhajhászoknak szex csatorna, a sportszeműeknek sport. A gyerekek reggeltől estélig nézhetik a világ legjobb (?) mesefilmjeit. Nézik is!
Unokáink, ha látogatóba érkeznek - ebből arra következtetek, hogy odahaza is - puszi után rohannak a szobába.
- Nézhetjük a .... csatornát?
Nézhetik persze, hiszen elsősorban miattuk van a parabola. Egy dologtól azonban mindig kiakadok, nevezetesen a szörnyfilmektől. Sajnos megjelentek a rajzos variánsok is és ha lehet, azok még elképesztőbb szadizmusra sarkallják az éretlen nézőket. Zöld színű, piros szemű, kócos borzalom vihorászik a képernyőn. Tizenöt keze (lába?) közül kettővel megragadja és széttépi az emberarcúra rajzolt szereplő mellkasát eggyel, pedig tenyerébe veszi annak vértől csöpögő, dobogó szívét.

Öt unokám közül a legidősebb sem töltötte be a nyolc évet, kipirultan izgatottan nézi, ahogy megjelenik a főhős, aki egy csúcs-szuper automata lézersugaras géppisztollyal pozdorjává lövi az összes szereplőt, akikről hirtelen kiderül, hogy mind rossz fiúk.
Borzalom! Én ezt nem engedem tovább nézni. Átkapcsolok egy hazai csatornára, ahol éppen most kezdődik az esti mese, így némiképp megnyugszanak a kedélyek. Az esti mese, egy bibliai történet. Arról szól, hogy a kis Józsefet hogyan kínozták édes-testvérei, majd végül elveszejtésére is szövetkeztek. A meseszövés nem igazán érdekfeszítő, meg már hallottak is erről hittan órán.
-Játsszuk el! -találja ki a főkolompos.
-Te legyél József! -mondják Annának, aki a legkisebb közöttük. Úgy döntök, mielőtt a kútba is beledobnák, inkább visszacsalom őket a televízió elé.
- Nézzük inkább a valóságot - ajánlom nekik - az legalább igaz!
A másik csatornán a híreket ismertetik. A roppantul csinos bemondónő, arcán alig észrevehető mosollyal olvassa:
-...a merényletnek két halálos áldozata és huszonhárom sérültje van!
Megőrülök! Hát nincsen más? Most már csak azért is... Sportcsatorna! A képen hosszú folyosó, letakart testekkel.
...-a hatalmas tömeg, egymást sodorva jutott a stadionba. Több
embert, - köztük gyermekeket is - agyontapostak. A halottak száma nyolcvanra tehető, a sebesültek...” -Játsszuk el! -találja ki a főkolompos.
-Te legyél József! -mondják Annának, aki a legkisebb közöttük. Úgy döntök, mielőtt a kútba is beledobnák, inkább visszacsalom őket a televízió elé.
- Nézzük inkább a valóságot - ajánlom nekik - az legalább igaz!
A másik csatornán a híreket ismertetik. A roppantul csinos bemondónő, arcán alig észrevehető mosollyal olvassa:
-...a merényletnek két halálos áldozata és huszonhárom sérültje van!
Megőrülök! Hát nincsen más? Most már csak azért is... Sportcsatorna! A képen hosszú folyosó, letakart testekkel.
...-a hatalmas tömeg, egymást sodorva jutott a stadionba. Több
Vége!
-Tudjátok mit? Nézzétek csak azt a vérengzős rajzfilmet.- Az legalább csak mese.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése