(részlet, SORS című életrajzi írásomból)

A CSIBE, A KAKASKA, MEG A TYÚK!

Szerintem amint látni kezdtem, már szerelmes is voltam valakibe. Talán azért, mert nem volt leánytestvérem, - sajnos fiú sem - és rettenetesen vágytam arra, hogy szerethessek.

Abban az időben úgy gondoltam, a szeretet, meg a szerelem, egy érzés. Nagyon tetszettek a szép lányok, nők, - koruktól függetlenül,- már egészen kis koromban! Nem tudom, hogy mások, hogy voltak ezzel a szerelem dologgal, de nekem aztán néha sok galibát okozott.

Nem álltam az ismeretek teljes hiánya nélkül egy-egy érzelmi roham bekövetkeztekor, hiszen sokat hallottam felnőttektől milyen az a szerelem, és olvasmányaimban is megjelentek mindenféle hősszerelmesek. Persze már olvasási élményeim előtt is megesett velem, hogy szemet vetettem egy-egy szép lányra, csinos nőre. Kitűnő ízlésemről, harminc-negyven évvel idősebb férfitársaim elismerő bólogatása tett tanúbizonyságot. Arra mindenesetre kaphatók voltak azok a férfiak, hogy kitanítsanak.

-Ott jön az a két lány, ha megkérdezed, hogy szőrös-e már ….. kapsz ötven fillért. -Szevasztok – álltam a lányok elé, és megkérdeztem.

A „szia” nem volt divat akkoriban, csak 1957 után kezdtünk sziázni. Annak előtte a szervusz, meg a szevasz volt szokásban a tegeződők között.

Az idősebb lány, már 16-18 éves lehetett, mert akkora pofont tudott adni, mint egy felnőtt. Nem értettem pontosan, miért ütött meg, - mikor előtte köszöntem nekik - és miért mentek be anyám boltjába panaszt tenni ellenem.

Egyelőre saját testem megismerésére irányuló törekvéseimet, hasonló kíváncsisággal feltüzelt barátaim segítették, akik között nálam jóval idősebbek is akadtak. Mert akkoriban még semmit nem tudtunk a homoszexualitásról, nagy bátorsággal tanulmányoztuk egymás testét és elégedetten, - vagy irigykedve - vettük tudomásul, hogy többé-kevésbé hasonlóak vagyunk. Ezután teljes figyelmünket a másik nem felé fordíthattuk volna, ám lehetőségeink még egy darabig, csupán a tájékozottabbak által előadott történetek meghallgatására korlátozódhattak.

Mindig akadtak közöttünk olyanok, akiknek testvér, unokatestvér, szomszéd lány személyében valakik újabb kézzelfogható ismeretekkel szolgáltak, a boldog „felvilágosult” aztán büszkeségtől dagadva, vagy szégyenlősen el-elpirulva tartotta meg élménybeszámolóját a tapasztalatlanabbak előtt.

--A tárgyilagosság ismeretlen volt ebben a témában. Mindenki, mindig, pontosan meg tudta állapítani, hogy az előadó szövegének hány százaléka kapcsolódik erősebb-gyengébb szálakkal a valósághoz, ezért túl merész dolgokat nem illett elmesélni. Az iskolai koedukáció ismeretlen volt abban az időben, ha jól emlékszem az ötvenes évek elején ültették először egy terembe a fiúkat, meg a lányokat. Az érdeklődés tehát feszült volt, mint azt íj. A legszerencsésebbeknek -utólag úgy tűnik nekem is - a fiúkéhoz hasonló kíváncsisággal felvértezett leányokat sodort útjába a sors. Ilyenkor aztán mindent, vagy majdnem mindent megtudhattunk a másik nemről. Mint említettem, voltak izgalmas élményeim, között olyanok is, amelyeket pedig soha nem oszthattam meg senkivel, sőt a legizgalmasabb események örökre bennem maradnak. Ha feltártam volna őket, mindig olyan valaki került volna bajba, - velem együtt - akit barátaim is jól ismerhettek.

Azt már itt az elején el kell mondani, hogy szerelmeim két csoportba tartoztak. Az első csoportba a plátóiak, hozzájuk kristálytiszta, légies érzelmek fűztek, míg a második csoport tagjai érinthetők, megismerhetők megfoghatóak voltak, sőt, a valamivel későbbre tervezett házasságkötés is velük kapcsolatban jöhetett szóba. Természetesen, az állandó információbővítés érdekében, további folyamatos kapcsolatot tartottam fenn korosabb barátaimmal, idősebb férfiismerőseimmel is, bár utóbbiak nem segítettek kellő mértékben a kívánt ismeretek eléréséhez, hiszen a kor prüdériája éles vonalú határt szabott tájékoztatási lehetőségeiknek.

Aztán amikor hatévesen iskolába kezdtem járni, eldöntöttem, hogy nem húzom tovább az időt. A gyönyörű Csillával, döntésre vittük a dolgot, és szünetekben a kályha mögött csókolóztunk mindaddig, míg irigyebb fiútársaim nem kezdtek bennünket molesztálni. Az örök életre ígért hűség azonban csak addig tartott, míg nem kerültem kórházba, megszakítva a tanévet.

Betegségem utáni nyáron már erősen lábadoztam amikor Kittivel megismerkedtem. A lány, - bár egyidősek voltunk - sokkal nyitottabb volt mint én, mert egyből azt kérdezte tőlem, hogy az enyém szőrös-e már? Hát, erről szó sem volt, de ilyet egy férfi nem vall be. Csak, ha rábizonyítják!

- Az enyém már az! - mondta büszkén, majd megkérdezte, hogy láttam-e már szőröset?

-Persze láttam, de az nem igazi látás volt, csak olyan…

Utólag be kell vallanom, hogy szőrt, egyáltalán nem is láttam ezért nagyon vártam már egy alaposabb átvizsgálás lehetőségét.

Kittiék hatalmas parasztházban laktak, amelynek padlására felhívott. Egy derékvastagságú gerendára kuporodva kukucskáltam, hogy megláthassam a bozontos csodát.

Az egyik tetőablak ki volt támasztva, rajta keresztül vakító fénnyel vetült be a napsugár, mintha reflektor lett volna, fényében apró porszemek táncoltak. Kitti beleállt a fénybe akár egy színésznő, fellebbentette kis piros pöttyös kartonruháját és térdig lehúzta bugyiját, amely a sok igénybevételtől itt-ott egy kicsit mintha koszos lett volna már. Közben diadalmasan mosolygott rám. Figyelmesen előrehajoltam, de ott egy árva szőrszál sem volt.

- Azok a kis fényesek - bizonygatta, de én semmit sem láttam. Ilyen mezítelennel meg, találkoztam én már számtalanszor. Ha valamelyik lánnyal bújócska közben egy helyre bújtunk és a hunyó nem talált meg bennünket, a következő számoláskor nem szoktunk előjönni, csak ha hallottuk a névre szóló kereső hangokat. Előfordult néha, hogy anyám valamelyik barátnőjének lánya nálunk aludt. Rengeteg tanulmányt folytattunk az ilyen alkalmakkor, de szőröset...

Kitti láthatta arcomon a csalódást, ezért hogy mentse a helyzetet, azt kérte, hogy én is mutassam meg. Innen már bátran belementem a dologba, hisz nem kellett szégyenkeznem, csupasz voltam mint ő. Miután alaposan szemrevételeztük és megtapogattunk egymást, eldöntöttük, hogy mindkettőnké olyan, mint amilyenekkel eddig találkoztunk. Tán jóvátételnek szánta, felguggolt egy gerendára, és megmutatta, ő hogy pisil.

-Akarsz velem…?- kérdezte hirtelen új barátnőm, és ettől egy kicsit zavarba jöttem, mert bár kétértelmű mondatokból már gyanítottam, hogy van olyasmi pontosan nem ismertem sem a szó jelentését, sem a dolog technikáját. Ráadásul, még soha nem is csináltam. Ügyes kis kezével – sokkal tájékozottabb volt mint én - néhány pillanat alatt olyan hatást ért el velem, amelyen még én is meglepődtem. Aztán hirtelen egy puszit adott rá. Sehol sem voltam ismereteimmel, pedig közel egykorúak voltunk.

-Na...? – kérdezte, és kicsit előretolta a csípőjét.

-Majd odateszem én nektek, az anyátok úristenit büdös csavargó kölykök. Mit műveltek itt? (A nyomdafesték miatt, ez egy szelídített változat!)

Kitti anyja, olyan észrevétlenül mászott utánunk a padlásra, hogy még egy lépcsőnyikorgás sem árulta el. A bozontos fekete hajú asszonnyal addig soha nem találkoztam, szerintem tisztára úgy nézett ki mint egy boszorkány. Az is felmerült bennem, hogy úgy repült fel. Kezében azonban, seprő helyett hosszú nyelű ostor volt, amelynek szíjával végigvágott Kitti meztelen fenekén, de a szíj vége az én arcomra csapódott, a szememtől pár centire.

Biztos voltam benne, hogy ott fog megölni mindkettőnket, de az ügyes kis Kitti megmentette a helyzetet, mert anélkül, hogy felrántotta volna bugyiját, futni kezdett a padlásajtó felé.

Egy darabig meg voltam dermedve, hisz úgy neveltek, hogy soha nem szabad elfutni egy felnőtt elől, de aztán én is megcéloztam az ajtót. Szerencsére nem ért utol, viszont még vagy kétszer végigvert az ostorral, egyik ütés a mezítelen lábszáramat találta, de kit érdekelt az akkor? Közben rémséges hangon ordítozott, hogy majd megmondja anyámnak, meg, hogy az anyám is egy jóféle, ha ilyenekre tanít.

Még két napig nagyon be voltam tojva, ugyanis nem tudtam biztosan, hogy tényleg ismeri-e anyámat, aki zaklatott viselkedésem miatt azt hitte, megbetegedtem. Otthon ugyanis el kellett magyaráznom a képemen lévő piros csík eredetét, és szent fogadalmat tenni, hogy soha nem mászok többé olyan fára, amelyen tövisek vannak, hiszen a lábszáram is „össze volt karcolva”.

Életem későbbi szakaszában még sokszor elgondolkodtam, mi mindent láthatott már Kitti addig az esetig, hisz annyira felvilágosult volt. Vagy én voltam nagyon lemaradva? Ráadásul becsapott, hisz boszorkány anyja loboncos sörényén kívül, semmi szőrt sem láttam.

Az eset után egy darabig úgy éreztem, hogy örökre végeztem a nőkkel, de aztán az idő szépen gyógyítgatta lelkem és testem sebeit.