ÉDESANYÁM!!!

A kályhából kiszedte a hamut,

Fáradt lábával cipőjébe bújt,

Táskájába tiszta ruhát rakott,

Még néhány fontos tanácsot adott...

Anyám elment! - még hinni sem merem -

Hátán cipelte a fél életem.

Haján a fényt, kezében az erőt,

Elment, és minden össze-vissza dőlt.

Vitte magával a szeretetet,

Az együtt töltött nehéz éveket,

A szép napokat, boldog perceket,

Ha kényeztetett, mint egy herceget.

Ajándékba adta az életem,

Míg rászorultam, törődött velem.

Azt sem ígérte, hogy majd visszajön

Tudtam, ezúttal végleg elköszön.

- Isten veletek drága gyermekem! -

Mondta. Meg azt - nem jöhettek velem.

De megszólalni nem volt több erő

Csak emlékképek jöttek már elő.

Pontosan érezte mit gondolok,

Tudta azt is, hogy sírni nem fogok.

Arcát törölve vártam a csodát,

Hogy majd felkel, hogy nem szenved tovább.

De arra nevelt, csodák nincsenek.

Ha régen elment ősök intenek,

Nem kivételez az ég senkivel,

Hogy egyszer, mindenkinek menni kell.

Elment Anyám! Most mi lesz majd velem?

Milyen lesz nélküle az életem?

Ki kérdi meg majd: -Mi van veletek?

Hogy vagytok fiam? És a gyerekek?

Elment anyám, de bennünk, él tovább

Hiába mondta nincsenek csodák,

Hisz amit adott, az már mi vagyunk,

Tőle kaptuk mit továbbadhatunk.

Anyám elment és mindent itthagyott

A tegnapot, a mát...! A holnapot ?

A holnapot, már nem érhette meg.

Azt üzente, hogy: - Isten veletek!