NYUGDÍJAS-OK

Jaj, de nagyon akartunk már élni...

Azt sem tudtuk még, mitől kell félni

Rohantunk az élet közepébe,

Csoszogunk a vége közelébe'

Útnak eresztettük a családot,

Keressük a sok régi barátot,

Hajuk ezüsttel van már beszőve

Senki nem hiszi, mi lett belőle...

Unokánknak adtuk a zsebórát,

Elfeledtünk sok sok régi nótát.

Szívünkbe, -hol rejtett tüzek égnek-

Röngengéppel olykor, belenéznek.

Majd' mindennap elmondja az orvos,

-Az idős kor állapot! Nem kóros,

Sétáljunk, hisz jól bírjuk magunkat.

Meg sem érti sok, súlyos bajunkat.

Emlékekkel teli már a házunk,

Meleg cserépkályhánál is fázunk

Mostanában randa idők járnak

És örökké eltűnnek a tárgyak...!

Úgy gondolunk már a régi bálra,

Hogy ott mindenki, csak velűnk járta.

Partnerünk, hozzánk simulva táncolt,

Padig anyánk a szünetben ránk szólt...

Visszaemlékezünk szép zenékre,

Első nagy szerelmünk két szemére,

Szégyenlősen előadott bókra,

Kiskapuban félve lopott csókra.

Kamaszkori búcsúk hintájára,

Legszebb báli ruhánk mintájára,

Egyik nagy szerelmünk szép végére,

Derűs vasárnapok békéjére...

Úgy futott el felettünk az élet,

Soha nem mondhattuk: -De jól élek!

Ilyen gyorsan, hová tűnt a múltunk?

Megsüthetjük már, amit tanultunk...

Veled is épp ez történik tudom,

Most jössz át, az időalagúton...

Emlékképek villognak fejedben

És valami csillog a szemedben...

De, soha ne sirassuk a múltat!

Mind megbánja, aki könnyet hullat.

Hogyha sírunk, könnyes a sok emlék.

Bármelyikért, most is visszamennék...