Címert, lobogót, nem illik mindenhol megjelentetni. Én is csak azon a jogon mertem itt ábrázolni kis falunk címerét, mivel anno., tervezőjeként magam ajándékoztam meg vele az itt lakókat. Hamarosan gyönyörű hímzett faluzászló is készült. Igazán büszke azonban csak akkor lennék rá, ha a település iskolájában tanuló bármely gyermek, emlékezetből le tudná rajzolni. Ennek jelenleg egy igen komoly akadálya van, falunkban megszűnt az iskola. 

A remény még nem teljesen...

Vénülő vers

Jaj! Itt fáj, ott fáj... Gyorsul az élet

De ha sietsz, a buszt még eléred.

Új szemüveged van, mégsem látod...

Milyen kopott már télikabátod.

Nagyobb lett a kert, messzebb a vége

Több a gaz is már. -Jaj, a fenébe...

Hasonlítgatsz, mert mindennap látod

Hogy bírják még, a régi barátok.

Nincsen már dolgod nagy szenvedéllyel

Rövidebb a nap, hosszabb az éjjel

Hideg a lakás, este befűtesz,

Vastagabb gyapjú paplanra gyűjtesz .

Felét sem tudod – mint rég- megenni,

Nincsen már kedved boltba sem menni .

Megnőtt a család, kicsi az asztal,

Dédunokád is lesz a tavasszal...

Régi cipődet szereti lábad,

- Jó annak, aki mezítláb járhat -

Csak a barátnők, Erzsi, a Gizi

Nem lassultak le. Fene sem hiszi.

Fickándoznak, mint gyík a lavórban,

Fodrászhoz járnak! Ott ülnek sorban..

Itt a klubban is mindegyik táncol,

Míg téged térded, a székhez láncol.

Ha van még kivel, gyakran veszekszel,

Mi lesz majd akkor, ha megöregszel?

FOG - ÓDZKODÓ

A fog, jövő idő! Én is, szándékozom

túlóráztatni számban, kedvenc fogorvosom.

Kihulltak fogaim, mint emlékezetem

rostáján kipotyog lassan, az életem.

Kihullott már hajam, ujjaim közt idő...

Szétesik mindenem, tán fogam még kinő?

Néhány grammnyi akril, ha érzed nincs tovább,

fogatlannak abból csinálják új fogát.

Hajad újra lobog, ha beültetteted,

leszívják zsírodat, átszabják melledet.

Kocka lesz a hasad , ha a pénzed elég,

Sorvadozik veséd? Újat raknak beléd.

Megáll fáradt szíved? Újraélesztenek.

Lassan, szülők nélkül is lehet már gyerek,

apád lehet pipetta, inkubátor anyád,

de, ha a fogad fáj, azt nem bírod tovább!

Mivel rágni nem tudsz , a legjobb falatot

- bár szíved megszakad - majd kutyádnak adod.

FELIRATOZÁS A RÉTALAPON 2005-BEN KIÁLLÍTOTT TÁRGYAKHOZ

I./ A falusi életforma régi tárgyai, szerszámai.
II./ Régi háztartási felszerelések.
III./ Személyes, és emléktárgyak.


I./ 1.
JÁROMFŐ.
Az igavonó állat, (különösen szarvasmarha) nyakára tehető (páros) fakeret, amelyhez a szekérrúd kapcsolódik. Az igavonók egymástól való távolságát, a bélfa biztosította. Jobb oldalról a hajszás, balról a csás ökör volt befogva, a szekér kanyarodását
-Csá! vagy -Hajsz! kiáltásokkal oldották meg.

FAGEREBLYE
Néhol még ma is használatos szénagyűjtő eszköz, kisebb súlya nagyobb szélessége miatt, praktikusabb a fémgereblyénél.

RÉPADARÁLÓ
A falusi élet elengedhetetlen része volt, az állattartás. A takarmányozáshoz használt cukor-, marharépa hasznosításához, emésztéséhez, praktikus volt a répacsík, melyet házilag, ezzel az eszközzel „gyártottak”. Sok helyen, kacsa, liba etetésére is készítettek korpás, darás répacsíkot.

GYORSMÉRLEG
A rúdon, eltolható súllyal állították be a kívánt mennyiséget, ennek az eszköznek „kisöccse”volt, az úgynevezett húzós kiló, mely rugóval működött.


II./
KONYHASZEKRÉNY
Funkcióját tekintve, teljesen megegyezik bármely ma is használatos hiper-szuper konyhabútor hasonló darabjával. Néha díszesre faragták, máskor egyszerűbbre, üvegezni a XX. szd. elején kezdték.

KEMENCEAJTÓ
Valaha, valamennyi falusi ház nélkülözhetetlen darabja volt a kemence. Ebben tüzelték el a kukoricaszárat, rőzsét, de a teljes felfűtéshez fahasábokat használtak. A kifűtött kemencében sütöttek kenyeret, lángost, húsvéti böjtös napokra pedig a csiripiszlit. Az általában konyhába épített kemencék tetején volt a „sut”, mely a család legmelegebb zuga volt, ezért a kisebb gyermekek alvóhelyül használhatták.

FATEKNŐ
A mindennapi kenyér dagasztására használt alkalmatosság. Egy család, egyszerre általában három – öt kenyeret sütött hetenként. Ilyenkor a teknőbe lisztet, kovászt, burgonyát, vizet, sót tettek, és hosszú időn keresztül gyúrták. A kenyérsütés, nehéz fizikai munka volt.

KRUMPLINYOMÓ
Nem ősi magyar szerszám, hiszen az 1526 után hazánkba került burgonya feldolgozására szolgált. A gazdaságokban termelt burgonyát főzés után belehelyezték, majd átpasszírozták a rostélyon. Ezután került fogyasztásra, felhasználásra.

FAKALAPÁCS
Talán a falusi háztartások legnélkülözhetetlenebb eszköze volt. Használták diótöréstől kezdve, a bőrpuhításon át, egész a tetők zsindelyének beveréséig, szinte mindenre.

FAMOZSÁR
Olajos magvak őrlésére használt eszköz, pld. dió, mogyoró, mák.

FÉMMOZSÁR
Eleinte kőből, majd vasból, később rézből, bronzból is készítették. A rézmozsarakat 1848-ban a kormány elkérte a lakosságtól, és ágyúk anyagául használta fel. Ez más hadi helyzetekben is előfordult, ma is látni még olyan mozsarakat, amelyekre a kormány háláját cizellálták a háború után, amikor a lakosok újat kaptak a beszolgáltatott helyett.
A keményebb, szárazabb magvak fűszerszámok összezúzására használták.

AGYAGKORSÓ
Egészen a XX. szd. elejéig, nélkülözhetetlen ivóedény volt, addig ugyanis nem léteztek a fém kannák, és más anyagú víztárolók. A nagyobb méretű korsók fülére, egy kidudorodó ivónyílást „csecset” készítettek, belsejébe egy kavicsot helyeztek el, amely az üres korsó faláról leverte a vízkövet. Az aratók, mázatlan agyagkorsókat használtak, mivel az kívűl állandóan nedves volt, így a párolgás miatt hűvösen tartotta a vizet. A korsó nyakát, általában betapasztották, majd apró lyukakat fúrtak bele, hogy a szántóföld szélén letett edénybe, a csúszó-mászók ne bújhassanak.

HÁZTARTÁSI MÉRLEG

VÍZPAD
Minden konyhában megtalálható ivóedénytartó. A vízpadon helyezték el a korsókat, amelyeknek ivócsecsét bizony egymás után szívta meg a család apraja, nagyja. Ha volt vödör is, családonként általában egy füles bögrét, vagy poharat tettek mellé a padra, abból ivott az egész család, gyakran még a vendégek is.

SZŐR, VAGY FÉMSZITA
A sütéshez használt liszt, olykor nem volt teljesen tiszta, előfordult, hogy idegen anyagok kerültek bele. Ezek kiválasztásához készített eszköz. Ma már, a bolti lisztek tisztasága miatt nem használatos.

PETRÓLEUMLÁMPA
Valaha mécsest, majd gyertyát, a villanyvilágítás bevezetéséig pedig petróleumlámpát használtak a lakás esti kivilágítására. Sok gyermek készítette leckéjét, a füstölgő petróleumlámpa fényénél. Takarékosságból, a világító lángot gyakran lecsavarták, azaz csak fél fénnyel űzemeltették, mert a petróleum drága dolog volt. Olykor a lámpabél elégése miatt, rettenetesen kormolt, és bűzzel árasztotta el az egész lakást. Ilyenkor a belet, ollóval egyenesre vágták.


III./ Személyes, és emléktárgyak.

AGYAGPIPA
A XVII-XVIII. Szd.-ban elterjedt dohányzás legelterjedtebb eszköze volt.
Készítették tajtékból, fából, de a falusi lakosság többnyire csak agyagpipából szívta a füstöt. A legismertebb pipakészítők védjegye, monogramja, bele volt nyomva az agyagba.

ROHAMSISAK
Ázsiában már több mint ezer éve, de Európában csak az I. VH. óta használatos védőeszköz. Bár a katonaságnál kötelező a használata, nem biztosít teljes védelmet, csak a súrló lövedékek, repeszek ellen. Mint látható, a merőleges becsapódáskor simán átvitte a lövedék.

EMLÉKTÁRGY
Az 1894-ben született Mészáros József, Rétalapról indult az első világháborús frontra, ahol egy repeszgránát támadáskor találatot kapott bal könyökébe. Az ólomdarabot, két hónapig „viselte”, ez idő alatt állapota semmit sem javult. Mikor karját amputálni akarták , egy éjszaka a seb megnyílt, és a repeszdarab magától kiesett. Felgyógyulását követően, a szomorú „emléktárgyat” lószőr foglalatban – melyet maga készített – megőrizte.

APRÓPÉNZEK, MÁS-MÁS KOROKBÓL.
A régi falusi emberek, általában nem szerették a pénzt, amit el lehetett veszíteni, ellophatták. Ezért, mindig csak a szükséges mennyiségű aprópénzzel rendelkeztek, a többiért általában azonnal jószágot, földet vásároltak.

BÖLCSŐ
Az emberiség történetének egyik legfontosabb bútordarabja. Fiatal házasok férfitagja, általában az első gyermek születése előtt elkezdte már faragni, összeállítani. Néha nagyon díszesre faragták, máskor befestették, olykor csak funkcionális szerepet szántak neki, minden dísz nélkül használták. Hazánktól keletre eső kontinenseken nem nagyon ismert, ott a gyermeket hátára, vagy hasára kötözve állandóan magával hordozta az anya.

Rétalap, 2009. június 2.

TOPORGÓ

Valaha totyogó volt a nevem, 

Évekig semmi nem történt velem. 

Nem voltam otthon jó pár dologban, 

Így azt az időt, végigtotyogtam. 

Aztán egyszer csak akarni kezdtem, 

Türelmetlenül toporgó lettem. 

Végül leltem egy ajtót a falban, 

Átjártam rajta, mikor akartam. 

Felnőtt koromban, már toppantottam! 

Toporgásomat rég sutba dobtam. 

Rossz szokásomat, mind levakartam, 

Csak azt tettem meg, amit akartam. 

Mikor már majdnem a topra értem 

- Csodálom most, hogy bőrömbe fértem - 

Toppantáskor, figyeltem a lábam. 

Azt hittem más, jobban toppant nálam.

Ez nagy hiba volt, elkezdtem félni,
Úgy éreztem, így nem lehet élni.
Saját félelmemtől megijedtem,
S indultam vissza, totyogni kezdtem.

RÉTALAPI KALEIDOSZKÓP

(részlet hasonló című írásomból)

Oluptól - Alapig
„Új házadhoz keress követ egy régi alapból,
Nem baj, hogyha széjjelszeded, hisz nincs egy darabból.”R. Horváth Ferenc

Nincsenek ennek a falunak határában bodor felhőkbe vesző hegyek, nincs feszített víztükrű jéghideg kék tava csillanó ezüst halacskákkal, nincsenek szőllőskertjei, melynek szélén piros, vagy fehér terméskőből rakott apró présházak állnának.
Nem legelésznek már a falu szélén hárfaívelésű szarvaikat büszkén hordó nemes magyar ridegmarhák, fényessörényű, aranyszőrű pompás mének, utcáit nem szegélyezik kőlábazatú magas épületek, mázas cseréptetővel, az épületek előtt virágzó hársfasorral.
Nem szakítja meg az esti harangszót, a hazafelé ballagó tehéncsorda jólakott állatainak bődülése.
Lakói között nem találni orvost, papot, tanítót, a rend néha idelátogató őre is másutt lakik, nélkülözhetetlen gyógyszerért hét kilométert kell megtenni az arra rászorulóknak. Az ilyen felfedezetlen csendes helyekre hurcolkodó elidegenedett városlakók, vagy a szomszédos országokból befektetni átköltöző gazdag nyugdíjasok is hiányoznak innen. Nincs már iskola, posta sem, nincsenek munkahelyek,
- régen sem nagyon voltak - a polgármester is csak félállásban igazgatja a harmadrészt nyugdíjasokból, felerészt gyermekekből álló lakosságot.
Azt, hogy a következő években is feltehetően élnek majd itt emberek, a ma is prosperáló óvóda jelentheti, melynek használói, a lakosság 4-4.5 %-át teszik ki.
A szegénység, rengeteg házban lakik még albérletben, ahonnan elűzték már, ott meghagyta társbérlőnek az igénytelenséget. A közeli város színházaiban, nehéz lenne statisztikát készíteni a falunkból odalátogatókról, de mozijegyre sem sokat költött eddig a lakosság. A boltosok „hozomra” adnak, a kocsmárosnak járót, mindig megszerzik valahogy.
Azt a kevés hozzáértést és törődést, ami egy kisebb gyümölcsöskert fenntartásához kell, kevesen vállalják, így a legtöbb ház mellett konyhakertként felhasznált, vagy parlagon hagyott területek ellenére, a három, szegényes kínálatú boltocskában keresnek egy-egy kiló gyümölcsöt, az azt igénylők.
Mi mégis idetelepedtünk nagyanyáddal nyugdíjazásunk előtt, Károly nagybátyád meg családja miatt. Aztán ők is elmentek, - ki meghalt, ki elköltözött – mi meg ittmaradtunk idegen emberek között, idegen földön, amely egyikünknek sem otthona inkább, mint a másiknak.
Lassan beleöregedünk a megszokásba, most meg már – hiszen tudod te is – ez az otthonunk, ahol mára összebarátkoztunk emberrel, tájjal...

CEGLÉDRŐL

Jó húsz évig szívtam áldott levegődet,

Tücsökért-bogárért jártam legelődet,

Ittam boraidat, gyümölcsödet ettem,

Büszke voltam rá, hogy ceglédi lehettem.

Ürögdi dédapám ott tapsolt Kossuthnak,

Ott van kezdete is a „római” útnak.

Csikós-szél, Újváros őrzi lábam nyomát,

Csemőig ismertem a présházak sorát.

Játszadoztak velem ringómellű lányok,

Álmodom még róluk izzótestű álmot

Vad álmaim végén ha lehetne, mennék

Fél század után is, csábít vissza Cegléd.

KUKUCSKA

(Részlet életrajzi írásomból.)

Milyen hangulata lehetett a Teremtőnek? Mélyen benyúlt az őskáoszba, találomra kivett egy marék masszát. Sokan elkeveredtek mellőlem, de én ott maradhattam nyitott tenyerén. Rám lehelt, és az érdekelte, mit szeretnék a következő húsz évben?

- Százéves aggastyán szeretnék lenni!- gondoltam, mert aggodalommal töltött el, hogy csak húsz év vár frissen induló életemre.
- Csak húsz, a többiért már magadnak is kell...
-Hát, embergyerek szeretnék lenni! Pufók, egészséges, értelmes! Hatalmas boldog családban, szeretetben, matuzsálemkorú nagyszülőkkel, elégedett szülőkkel, játékokkal, meleg otthonnal, cipőkkel, ruhákkal. Békében, háborúk és forradalmak nélküli világban.

Szerintem utóbbiakra gondolnom se lett volna szabad, nemhogy kívánni...
Milyen tökéletes egy tojás! A lét modellje, mely magában hordozza a csírát, a megtestesülést, a védelmet. Benne a minden van, kívül csak az ismeretlen. Mennyire hasonlít az emberi léthez. Az őspont, a védettség, a fejlődés, majd a repedések, a kiszolgáltatottság.
Minél többek vagyunk, annál kevésbé férünk már abba az aurába, amely véd bennünket. Lassan szétrepedezik, utolsó darabjai is semmivé lesznek, és mi ott állunk mezítelenül, magunkra utalva, készen az elmúlásra. Olykor még kukucskálunk a tűnő héj repedésein, keressük egykori önmagunkat, ámulunk, hogy miből, és hogyan …
Kukucskálok én is emlékezetem egyre szaporodó résein. Húsz évnyi mélységbe, vagy magasságba?
Elkerekedő szemekkel bámulom a világot amelyről hatvan évig szentül hittem, hogy majd részt vehetek alakításában. Úgy látom azonban, hogy ez már nem is az a világ...
Ezért tanácsolom minden világmegváltónak, hogy abban a pillanatban kezdjenek a változtatáshoz, amikor a gondolat megfogan bennük, mert később már bármihez nyúlnak, az nem ugyanaz lesz.

Egyre halványabb fénnyel sziporkázó szellemiségem apró parazsai, sisteregve hullanak az emlékezet kútjának mind kisebb gyűrűket vető vizébe. Ezekből a parazsakból próbálok most új tüzet szítani. Nem ökörsütőt, nagy lobogásút, nem világégetőt, csavarodó lángút, de tüzet, amelynek egy kevés fénye és talán némi melege is van.
Tűz…! Közel állt hozzám egész életemben, skorpiónak születtem.
Pupilláim fájón nyílnak tágra, tekintetem az örök ismeretlenbe mered. Ki tudja mi a tűz? Ki tudja mi a láng? Mitől más az előttem táncoló láng tüze, mint a láz, mely annyiszor perzselte betegen nyűglődő testemet? Miben tér el attól, melynek hője az öntőtégelyből égette arcomat? Más-e, mint a géppisztoly torkolatán kicsapott lőporszagú csóva? Mennyiben különbözik a mindent megemésztő magmától, amely a föld gyomrában fortyog? Vagy a pokol tüzétől…
A tűz, az tűz! Megsemmisítő őselem!
Bámulom a tüzet, belemeredek a lángokba.
Varázslat!
Pontosan azt érzem, amit kétévesen. Gyönyörű valamit látok, de nem tudom, mi az.

Figyeld csak a tábortüzek körül ücsörgőket! Mindenki el van kápráztatva. Már régen elfogyott a szénné égetett szalonna, a zsírtól csepegő koszos kenyérszelet, hátukon már érzik a harmatot, már szúnyogok marják testüket, de senki nem mozdul, míg darabka zsarátnok villan a hamu között.
Várják a folytatást. Reménykednek, hátha még valami…
Pedig már semmi nem fog történni! Legbelül mindenki érzi, hogy mindjárt menni kell, mégis az imént még hatalmas lángokkal lobogó tűzre emlékezünk.
Atavisztikus merengésünk közben olyan pillanatok is megvillannak előttünk, amelyeket talán meg sem éltünk. Talán nem is mi éltünk meg. Talán meg sem történtek? ...

EMLÉKEZZ BALLAGÁSODRA

Hát, megfutottad te is a kis pályát

Elkezdheted, az élet iskoláját.
Okosságokkal teli a tarisznyád,
Nincs benned ostobaság, sem hamisság.
Feledd játékodat, vérző térdedet,
Kezdj új játékba, reméljük élvezed.
Nem lesz túl könnyű, és hát..., hosszú se lesz
Erőlködj hát! És jó lesz, hogyha sietsz.
Mi igyekeztünk! Úgy éreztük, mára
Minden belekerült a tarisznyádba.
Ami kell majd, ha már nem leszel velünk.
Sok sikert! Holnaptól útnak engedünk.

EZ A SIKER?

Taps nélküli színház az életem.

Szünet van, meg büfé, nem élvezem

Paravánok mögött nagy emberek vannak

Aki színpadon él, jobb a dolga annak?

Tenger bajom között, nem lophatok sikert

Rettentően nehéz, lám, a víz is kivert.

Rétalap, 2002. 10. 28.

Azért őrizgetek néhányat egyik fiókom mélyén legalább harminc esztendeje, hogy érdeklődő gyermekeimnek, unokáimnak, ne csupán a történetet mesélhessem el, hanem kezükbe fogva maguk is láthassák, milyen is az a 

KECSKEKÖRMÖK RÉTALAPON

Hazánkban a "kecskeköröm" - latinul congelia ungula caprae- néven ismert megkövesült kagylótöredék előfordulási helye, eddig egyedül a Tihany környéki Balatonpart volt.

Utóbbi években már az sem, mivel mára, a mindenki által ismert legendának, és az idegenforgalom szerencsés fellendülésének köszönhetően, a turisták felvásárolták, igy lassan csak a múzeumok büszkélkedhetnek egy-egy példánnyal.

Pedig valaha Tihany, "visszhangzott" a helybéli gyerekek jellegzetes akcentussal kántált hangjától: -kácskákormot tessék! Amitől ez az írás érdekes lehet, az a dolog geológiai vonatkozása.

Hazánkat egykor a Pannon tenger borította, melynek legmélyebb megmaradt- mederrésze, feltehetőleg a Balaton. A congelia megjelenése tehát, mindenképpen a Pannon tenger teljes visszahúzódása után alakulhatott ki ebben a medencében, mert édesvízi kagylóról beszélünk, következésképpen, a földtörténeti harmadkort jóval meg kellett előzni a Pannon tenger teljes megszűnésének, illetve a sós tengeri víz átalakulásának édesvízzé.

Valószínűleg e körülményekhez alkalmazkodtak és igy maradtak meg azután később megkövesült házú állatok.

A kecskekörömnek elnevezett kagylótöredéket, valaha úgy emlegették mint kizárólagos tihanyi nevezetességet. Az aranyszőrű kecskenyájat legeltető királylány legendáját az egész ország ugyanúgy megismerhette, mint az azóta megszünt páratlan minőségű visszhangot, amelyről azt állították korabeli emberek, hogy maradéktalanul visszaénekelte a himnusz első versszakát.

E sorok írója azonban a közelmúltban meglepetéssel tapasztalta, hogy a Győr környékén fekvő Rétalap község lakosai úgy ismerik az ungula caprae-t, mint amely a falu keleti határában folydogáló Bakonyér nevű patak medrében közönségesen előfordul.

Miután maga is hozzájutott két innen származó példányhoz, észrevette, hogy a rétalapi kecskekörmök alakjukat tekintve pontosan fordított állásúak mint a Tihanyiak. Ami miatt érdekes az egész, hogy a kettő úgy fest egymás mellé téve, mintha egy igazi páros kecskeköröm lenne.

Előfordulhat azonban, hogy ez csak ellenőrizetlen törvényszerúség és lehet, hogy minden egyes létező példány véletlenszerúen más-más állású. Kiderült az is, hogy a kagylókövületek a falucska határában folydogáló Bakonyér nevű patak medréből kitermelt kavicsok közül származnak. Egy példányt Nyári József -a házépítéshez kitermelt kavicsból, egy törött példányt pedig Horváth László -szintén a kavics között megtalálva- bocsátott rendelkezésemre.

A helyszinen saját kutatásom nem járt sikerrel, mintegy 1.5 km.-es szakaszon sem az eliszaposodott mederfenéken, sem a parton nem sikerült találnom egyetlen példányt sem.

( Ennek oka az is lehet, hogy a medret utoljára 1949-ben kotorták és a vastag iszapréteg elfedi a lehetséges példányokat. Mivel a meder újrakotrása jelenleg folyamatban van, talán ismételt kutatás sikerrel járhat.)

/ Ez az írás 2002-ben készült, a meder kotrására mind a mai napig nem került sor, és jelenleg kilátásban sincs. Sokkal inkább lehet majd számítani a meder teljes eliszaposodására, és azt követően a környező szántók árvizes területté vállására./

Ezek szerint, a patakocskának, valaha a Dunába - mint a közelben lévő legnagyobb vízgyűjtőbe - rohanó erőssodrású folyónak kellett lennie ahhoz, hogy a ma is bőven meglévő kavicsos üledéket a jelenlegi meder teljes hosszában végig tudja mosni maga előtt.

Rétalapon és környékén ugyanis a termőréteg rendkívül vékony, alatta üledékes /tengeri?/ homokot találhatunk, benne egészen aprócska meszes váztöredékekkel. Valószínűleg ebbe a puha homokba vágott medret magának a Bakonyból és a sokorói dombság nyúlványaiból vadul lerohanó, majd a síkságon csendesülni kezdõ víz a Bakonyér patak, és így sodorta magával a nehezebb kövek, kavicsok között a congeria ungula caprae késõbb - vagy már hamarébb? - megkövesedett példányait is. A Kárpát-medencében elfoglalt “medencefenéki” helyzetünkre utal, hogy hazánk nagyrésze 30 %-nál kisebb lejtésű sikság, egyötöde dombság és csak alig egyhuszad része középhegység.

Néhány százmillió évvel ezelőtt azonban,valószínűleg teljesen más lehetett a helyzet, hiszen ahol ma síkság van, hegység magasodhatott, míg dombságaink helyére bátran képzelhetünk asztalsimaságú sík tereket, hiszen hazánk területén minden kor és réteg kőzettipusa képviselteti magát.

Igy történhetett, hogy a mai Magyarország délkeleti részét képező Tisia (mai nevén tiszai) szerkezeti egység Európa déli partszegélyéhez, mig az Észak magyarországi felvidék (a Balaton római neve alapján Pelso) nagyszerkezeti egység, Afrika északi partszegélyéhez tartozott. Ebbe az Észak-Nyugat-magyarországi övezetbe található ma mind a Balaton, mind Rétalap és ez az egykori földrajzi együvétartozás, egyfajta magyarázata lehet a kagylókövület mindkét helyen történő megjelenésének.A Kárpát medencében a miocén korszak végén, a Szarmata tenger maradványai lehettek, amire, folyamatosan a Pannon beltenger maradványai ülepedtek.

Ezek a sós vizek aztán a Pliocén kor idején kisebb lápokra szakadoztak, majd kiszáradtak, de a kiédesülő vizhez, már csak alig néhány élőlény tudott alkalmazkodni. Ezek közül legismertebb a congeria amely búbjának lekoptatott maradványáról kapta a népies kecskeköröm kifejezést.

De az is lehet, hogy a Balatonfelvidéken legeltetett aranyszőrű kecskenyáj néhány példánya elkóborolt ide a bakonyér partjára és mivel akkor még olyan széles volt a patak, hogy a kecskék azon nem tudtak keresztülugrani, mind beleestek és megfuladtak.

Ki tudja? Az igazság odaát van !!!

Folyt. köv.